2012. január 30., hétfő

El a kezekkel Magyarországról !




Valamikor nem is olyan régen, majd mindenki azt töltötte a nép fülébe, hogy csakis és kizárólag az EGYESÜLT EURÓPÁNAK VAN JÖVŐJE. Ezt a geopolitikai és stratégiai képződményt nevezte mindenki A MI EURÓPÁNKNAK.Aztán, ahogy az Orwell féle állatmesében történni szokott itt is lettek egyenlőek és egyenlőbbek. Egyesek úgy gondolták, hogy szépen lassan megszervezik a nagy gazdasági válságot, hátha több ingatlant, vagyont, családi értéket tudnak felvásárolni. És lőn. Az addig "látványosan" kirakatszerűen fejlődő Európa hirtelen szembetalálta magát egy hatalmas betonfallal. Az addig propagált KÖZÖS FEJLŐDÉS, KÖZÖS ÚT helyett, az Unió fejlett országai szépen elkezdték magukat hermetikusan elzárni a kisebb és kevésbé fejlett országoktól, el nem ismerve azt, hogy ez utóbbiak termelésének drasztikus csökkenéséért pontosan a NAGYOK ÁLLTAL MEGSZABOTT EU-s CSATLAKOZÁSI FELTÉTELEK A FELELŐSEK. Jelzem, hogy időközben felkapták a fejüket a Wall Street Big Band tagjai is, akiknek zseniális manipulativ képességeik révén sikerült elhitetniük az Unió kisebb országaival, hogy A JÖVŐ A VILÁGBANKI KÖLCSÖNÖKBEN KERESENDŐ. Lassan mindenki nyakig beadósodott a neoliberális tőkét összpontositó félig magán-félig állami tulajdonban lévő hitelintézménynek. Görögök, románok, szlovének, horvátok, szerbek, olaszok és majd mindenki akire a Wall Streeti banda másik tagja, a Standard And Poors hitelminősitő magánvállalkozás rányomta a A NEGATIV MINŐSITÉST, szépen lassan hatalmas államadosságokat szedtek össze csak azért, hogy LEGYENEK JÓ ORSZÁGOK, DICSÉRJÉK MEG ŐKET. A barikád másik oldalán álltak azok az országok, amelyek nem voltak hajlandóak kölcsönöket, hiteleket felvenni és még azért sem törődtek a magán hitelminősitő intézmény LE ÉS FELMINŐSITÉSÉVEL.És végül, ám nem utolsósorban került egy kis ország, amelyet nem volt hajlandó 9o év kőkemény szivatás és kizsákmányolás után a HITELEK ÉS KÖLCSÖNÖK ADÓSÁGHALMAZAIBA TEMETKEZNI. Amely ország meg merte mondani azt, hogy a kölcsönöket melegen ajánló intézmények magán biznisz alapon igyekeznek eladósitani Magyarországot, hogy zsarolással igyekeznek jobb belátásra birni az el nem adósodást választó kormányt, Unióból való kizárással és boszorkányégetéssel fenyegetőzve égnek a vágytól, hogy MAGYARORSZÁG NE LEGYEN SZABAD ORSZÁG, HANEM MARADJON CSAK SZÉPEN KAMAT ÉS HITELTÖRLESZTŐ RABSZOLGAORSZÁG. És ekkor mindent bevetettek amit az eszük felért. Bár a belga alkotmányra még az utolsó takaritónő is fel kell esküdjön, belekötöttek az alkotmánybirók magyar eskütételébe. Bár a német jegybank igazgatótanácsa kizárólag a NÉMET NEMZETNEK TESZ ESKÜT A NÉMET BIBLIÁRA TETT KÉZZEL, ők beleköttek abba, hogy miféle dolog az, hogy a nemzeti bank vezetősége AZ ADOTT NEMZETNEK TARTOZIK FELELŐSÉGGEL. Bár ördögűzésként folytatják a "harcot" a mecsetek és muszlimok világa ellen hazai pályán, belekötöttek a MAGYAR NEMZETI ALKOTMÁNYBAN SZEREPLŐ KERESZTÉNY ÉRTÉKRENDBE. Bár nem olvasták el AZ ÚJ MAGYAR ALKOTMÁNYT, jobban "ismerik" mint maguk a megalkotóik. Mert pártfeladatként kapták azt, hogy MAGYARORSZÁGOT MEG KELL LECKÉZTETNI, VISSZA KELL DUGNI A FEJÉT A VIZ ALÁ, KICSI ÉS ELESETT ORSZÁGOK SORÁBA KELL VISSZATASZITANI A MAGYAR NEMZETET.Kevesen vannak azok akik ez ellen felszólaltak és akik KI MERNEK ÁLLNI A MAGYAR NEMZET ÉS A MAGYAR KORMÁNY MELLETT. De ők a barátaink és tudjuk azt, hogy bár nincs közös határunk, ŐK AKKOR IS SZERETNI FOGNAK BENNÜNKET: A LENGYEL NEMZET.Mert ők tudják azt, mit jelent rabigában élni. Értik azt, hogy EL A KEZEKKEL MAGYARORSZÁGRÓL...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése