Valamikor nagyon rég egy fiatal bresciai játékos igazolt Milánó sztárcsapatába. Az akkori AC Milan hemzsegett a nagy nevektől és sztárparádé volt a csapat minden fellépése. Első mérkőzésén, a szerény és tehetséges Andrea Pirlo megmutatta, miért volt érdemes leigazolni őt. És végezte a dolgát, tette azt amiért őt a Milanba igazolták. Éveken át osztogatta a jobbnál jobb labdákat és lőtte a mértani pontossággal berajzolt szabadrúgás gólokat az ellenfelek hálójába. Két éven belül a csapat kezdő tizenegye vele kezdődött és ő ugyanolyan szerény emberke maradt megannyi bombagólja, csodálatos játékzsenialitása mellett mint amikor leigazolták ismeretlenként. Nem kezdte ki őt a sztárok betegsége, nem csereberélte a feleségeket, nem tetováltatta tele magát, nem zselézte a haját és szerény, udvarias módon kezelte a médiát, az ellenfeleket és mindenkit a környezetében. Játék intelligenciáját hamar felfedezték és az olasz nemzeti tizenegyben is ugyanazt nyújtotta akárcsak a klubcsapatában. Ő volt az a játékos aki soha nem balhézott, soha nem részegeskedett és nem hiányzott egyetlen edzésről sem. Ha nem tartottak edzést, akkor gyerekkori barátjával, Alessandro Nestával kapufára rúgást játszottak vagy labdáztak a Milan kölyökcsapatával. És lassan de biztosan teltek az évek, és a játékán nem látszott a kor, nem látszott a harminc év és ugyanolyan lelkiismeretesen játszott, edzett és robotolt a pályán mint egy évtizeddel korábban. Idővel mindent megnyert amit egyszer lehetett... két BL, két olasz bajnokság, olasz kupa, Világkupa, két Szuperkupa, Klub Világbajnokság.... és MEGNYERTE OLASZORSZÁGNAK A NEGYEDIK VILÁGBAJNOKI CÍMET. Mert a szakemberek bár nem neki adták az Aranylabdát, de azzal egyetértettek, hogy Andrea Pirlo játékmester zsenialitásának köszönhetően nyertek az olaszok világbajnoki címet 2oo6-ban. És még ez a dicsőség sem homályosított el a látását. Ugyanaz a tehetséges és önfeláldozó játékos maradt mind előtte. Aztán egy szép nap kikerült a kezdőcsapatból. Az idő vasfoga lassan felőrölte a szervezetét, izomzata már nem bírta azt a terhelést amit elvártak tőle. Amikor bejelentette, hogy az ősi riválishoz, a rabruhás Juventushoz távozik, senki nem anyázta, senki nem hurrogta. A San Siro nyolcvanezer nézője könnyes szemmel állva tapsolva búcsúzott el az utóbbi évtized legtehetségesebb és legelegánsabb játékosától. Mert Andrea Pirlo bárhova igazolhat... szeretni fogják. Olyan sokat adott sokaknak a játékával, hogy felejthetetlen FÉLISTEN marad Milánó szebbik felében (a város másik felében hálaadó miséket tartanak az Internationale Milano drukkerei, hogy megszabadultak az egyik fő Ördögtől). Még akkor is ha más csapatban fog játszani az elkövetkező években.
U.i Jó párszor láttam élőben játszani az AC Milant és Pirlót. Felejthetetlen marad számomra a három gólos előnyről elveszített BL döntő (az Isztambuli rémálom). De Pirlo akkor is odajött az olasz szurkolótáborhoz és megköszönte a szurkolást. Sírt, akárcsak egy hete amikor utoljára lépett pályára a San Siro gyepén AC Milan mezben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése