Keleti rokonaink és az autonómiaharc

Nyögdécsel és a széthúzás áldozatává vált minden székely dédelgetett álma, az autonómia. Egymást egy kanál vízben fojtogató politikusaink a saját és klánérdekeik mentén simogatják a Kárpát Medence egyik legrégebbi őshonos népességének fejét. Már a csapon is az autonómia jön ki, de valós összefogásnak, nagy tömegeket megmozgató összetartásnak nyoma sincs. Egyesek büszkén hirdetik a pár tucat emberből álló mindennapos tüntetéseket, mások szenzációs hírként dobják be a köztudatba az autós tüntetéseket vagy a publikus politikus-fecsegéseket. Mindezt persze az autonómia margójára.Gyakorlatilag bohóckodásnak is tekinthetjük ezt az öt-tiz emberből álló tüntetéssorozatot, és úgy gondolom nem szabadna EZT AZ EGY HARCUNKAT NEVETSÉG TÁRGYÁVÁ TEGYÜK bután szervezve, egyéni politikai érdekek mentén pengetve a lantot. Velünk szemben ott van egy tudatos és összetartó, egységes véleményt képviselő román politikum és közmédia, amely nem rejti véka alá: székely autonómia akkor lesz amikor a veréb énekes madár lesz, vagy a szamárt kántorrá avatják a belvárosi katolikus templomban. Gyakorlatilag eldönthetetlen, hogy politikusi impotencia vagy az uborkaszezon feltűnési viszketegsége ez a sok kicsi, látványtalan és jelentéktelen „otonómijás” felbuzdulás. Keleti utazásaim során eljutottam az ujgurokhoz, ahhoz a néphez amely kizárólag a magyart tekinti egyedüli testvérnépének.Ők sokkal nehezebb helyzetben voltak, vannak - mivel egy gazdasági világhatalommal szemben nem sok ország, kormány mer fellépni szóban, tettekben. Igy nem sok politikus, közéleti személyiség található a nagyvilágban akik ki mernének állni az ujgur nép elnyomása és etnikai megsemmisítése elleni harcukban. De tanítottak valamit, ami megragadt a fejemben: ha azt akarjuk, hogy felfigyeljenek ránk és tudják kik vagyunk - kérjük a rokonaink segítségét. Szerintem sokkal nagyobb hatása lenne egy olyan kezdeményezésnek - egy levélnek-memorandumnak, amelyet a száz legbefolyásosabb székely közéleti személyiség szignózna, és amelyben egy pár oldalban felvázolnánk azt, hogy VÉGVESZÉLYBEN VAGYUNK AMENNYIBEN NEM KAPJUK MEG AZ AUTONÓMIÁT. Ezt a levelet a hivatalos magyar diplomáciai csatornákon keresztül, vagy hivatalos székelyföldi delegációk révén el lehetne juttatni a török, azeri török, kazah, iráni, türkmén kormányoknak és kultuszminisztereknek. Ideje lenne felvállalni a székelység keleti származását, a török-kazah-ujgur vérségi kapcsolatainkat, a közös keleti írásmódunkat (rovásírás) és mindazt, ami sokkal jobban köt minket kelet népéhez -a török, azeri török, kazah, ujgur, ujgur népekhez mint Európához. Ha ezt képesek leszünk felvállalni és leírni – kimondani, meggyőződésem, hogy a török, kazah, türkmén vagy éppen az azeri török kormányok ugyanúgy értünk is kiállnak a nemzetközi fórumokon, mint az ujgur testvéreink mellett. És büszkék lesznek ránk, Csaba királyfi háromnegyed milliós hun-ivadék népére. Én hiszem azt, hogy kerül száz olyan székelyföldi közéleti személyiség aki fel meri vállalni a keleti rokonságot a szent célért: az autonómiáért.