2012. június 14., csütörtök

Négy évi munka győzelme (Négy év mocskolódás levitézlése)




Véget értek a helyhatósági választások. Beigazolódott az a tény, hogy a székely ember fanyalog a mocskolódástól, leszavazza a hőbörgő, szennyet okádó jelölteket és megválasztja azokat akik folyamatosan dolgoznak a közösség érdekébe. Volt itt minden ami a regáti kampányokra jellemző. Egyfelől ex-püspöklátogatás, ortodox keresztekkel való riogatás, hazaárulózás, szenny dobálás, városi közvagyon tárgyak elajándékozása a cigányoknak, magyarhoni és alföldi politikusok szarkeverése. Másfelől egy négy éve tudatosan felépített munka, településfejlesztés és közösség érdekébe tett komoly lépések. Egyesek az elvégzett munkával és a sikerekkel kampányoltak (nem is kellett kampányoljanak, mert a munka eredménye látványos és eredményes), mások ócska miccses-sörös-szocsálpénzes, csúszópénzes kampányt folytattak. Ebbe a meccsbe a magát függetlennek tituláló Háromszéklet napilap is igen aktívan beszállt. A Megyei Tükör korszakából visszamaradt kriptokommunista masztodonok osztották az észt, manipuláltak a megye legnagyobb napilapjának hasábjain, végveszéllyel fenyegetve a székelységet amennyiben nem az MPP és az EMNP nyer. Ugyanezen újságírók anno csekély másfél évtízede olyan embereket támogattak, akik lefosott nadrágban vagy éppen farmer rövidnadrágban lődörögtek a Román Parlament folyosóin. Ugyanezek a "közvélemény formáló" egyedeknek(Simó Böbe vezérnyalógép, ABCD Kovács András, Farkcádi Marionett Botond) köszönhető az, hogy Sepsiszentgyörgy másfél évtízedig valósággal Álmos volt. És szintén ezen, hajdani piros pártkönyves kommunista tollnokok (firkászok) nem képesek elismerni a helyi valóságot: az általuk atyulgatott-putyulgatott EMNP és az MPP együttesen nem érnek egy sapak sz....art. Aki dolgozott négy éven át, azt választják meg a szavazópolgárok. Ez a valóság nem változott négy év alatt és bármennyi mocskot igyekezett a fent említett kaméleon napilap (az RKP Központi Bizottságának pártlapjából Háromszék(let) független közéleti napilappá vedlett) vagy a levitézlett ex-püspök rádobni, a jó falu-város és megyegazdákat visszaválasztották a tisztségbe. Személy szerint bízok abba, hogy a Pótsa terv vagy a Gödri terv kivitelezése tovább folytatódik.Ennek viszont az a feltétele, hogy mi választópolgárok odaálljunk és segítsük azokat akik az elkövetkező négy évben vezetik a közösségünk szekerét. Vagyis: HÁROMSZÉK MINDENEKFÖLÖTT illetve A JÖVŐ VÁROSA SEPSISZENTGYÖRGY. A károgóknak meg a levitézlett szardobálóknak eszembe jutott egy jó barátunk mondása: a vonat halad, a kutya ugat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése