2012. március 19., hétfő

Székely Szardobáló Bajnokság




Valamikor a kilencvenes évek elején, az egységes romániai magyar politikum időszakában mosolyogva néztük az egymással acsarkodó román politikusokat, pártokat amelyek véres küzdelemben igyekeztek bizonygatni a "demokrácia eszközeivel" a népnek, melyik párt és politikus a legjobb román, a legmacsóbb hazafi. A politikai pluralizmus megjelenése a romániai magyarság körében ismét kidomborította azt a teóriát, hogy ahol két magyar van ott három veszekedik egymással. Az újonnan létrehozott magyar pártalakulatok azzal indították politikai karrierjüket, hogy lekommunistázták, lehazaárulózták az egyeduralkodó RMDSZ-t. Az MPP egyenesen a nemzet rákfenéjének nevezte a szövetséget, ám nem szégyellte elküldeni a vezetőit 2009 december 1-én Kotrocsenybe nagyszakállú pópák és román "hazafiakkal" együtt ünnepelni az EGYESÜLÉST. Egy olyan alkalmat,amelyet minden, egy kicsit is magát magyarnak valló ember gyásznapként "ünnepel" meg. Szász Zsenó, Nagy Holló István és El Providente, ellenségem ellensége az én barátom elv mentén szépen elpezsgőztek, elcsevegtek hajóskapitány államfőnkkel a leggyászosabb napon Bukarestben. Ugyanezek az emberek nemzetféltő tevékenységük során össztüzet nyitottak másfél éve a Székelyföldön élő és dolgozó polgármesterekre, tanácsosokra elfeledve azt, hogy a majdnem fele arányban jelenlévő Kovászna Megyei tanácsi MPP frakció mindösszesen 6 (HAT !!!) TANÁCSHATÁROZATOT TERJESZTETT BE NÉGY ÉV KŐKEMÉNY MUNKA UTÁN KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA ELÉ, és ebből is EGY - komoly szakmai és formai hibáktól telítve szabálytalan volt. Csak érdekességképpen említeném meg, hogy ugyanebben az időszakban az RMDSZ frakció tagjai összesen 679 (HATSZÁZHETVENKILENC)tanácshatározatot terjesztett be a megye vezető testülete elé. Ez a nagyarányú eltérés abból adódik, hogy Kulcsár Terza Jusuf és társai jó janicsárként kiválóan értenek a sajtótájékoztatókhoz és a kritizáláshoz, ám a munkával baj van és a bajt azt kerülni kell...2010 tavaszán a Fidesz által patronált állampolgársági irodákból kinőtt EMNP viszonylag tiszta és korrekt politikai alakulatnak tűnt. Túl azon, hogy a vezetősége majd mind RMDSZ színekben koptatta a Román Parlament padjait, túl azon, hogy maga a mentor, Tőkés László püspök is évekig az RMDSZ tagja volt, ezen új párttal kapcsolatosan elsősorban morális fenntartásaim vannak.Hogyan törhet pálcát egy olyan párt vezetősége az RMDSZ polgármesterek, tanácselnökök és tanácsosok fölött, amely párt gyakorlatilag eddig csak távolból szemlélte az önkormányzati munkát??? Más kérdés az, hogy bagoly mondja verébnek elv mentén, én a nemes püspök úr helyett inkább nem moralizálnék a székelyeknek, nem osztanám az észt és nem "tanítanám" az erkölcsös életet. (erre nem szívesen térnék ki, de mielőtt bárki bárkinek a szemébe vágja, hogy erkölcstelen életet él... előtte nézzen a tükörbe, biztos kerül a saját portáján is por).Hogy ki van jobb helyzetben: azok akik dolgoztak négy éven át (RMDSZ), azok akik szájaltak, támadtak és gyűlöletet fröcsköltek négy éve minden szerdán (MPP) vagy éppen azok akik saját hajdani vaszkukat megugatják (EMNP), nehéz megmondani. De tény, hogy az egyszerű választópolgárt kevésbé érdekli az, hogy Kulcsár Juszuf janicsárjai bajuszos ördögnek tüntetik fel Tamás Sándor megyei tanácselnököt, vagy éppen elvetemült gonosztevőnek és kampányköltségvetésesnek Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármestert. A választópolgárt az érdekli amit lát és tapasztal a Székelyföldön. Jól, rosszul viselte magát az RMDSZ, utálják-szeretik a szövetséget, de az tény, hogy négy év alatt városaink és a megye olyan úton indult el, amelynek végén lesz esély arra, hogy felfejlődjünk arra a szintre ami kell ahhoz, hogy AUTONÓMIÁT KÖVETELHESSÜNK. Mert azt mindenki követelheti, de nem lehet reális célkitűzésként elvárni olyan elmaradott pályázatmentes önkormányzatokkal mint Barót. Lehet verni az asztalt az autonómiáért, de pályázatok, uniós projektek hiányában középkori szintre fejlesszük vissza a Székelyföldet. Ezért nagy a tétje a Székely Szardobáló Bajnokságnak...legalábbis azoknak akik erre beneveztek - mert érzik, a TOTÁLIS VERESÉGÜKET. És mert egyeseknek nincs idejük ilyen nemes vetélkedőkre beiratkozni... ŐK DOLGOZNAK.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése